Összeáll a miskolci központú hulladékgazdálkodási cég

Aktualitás dátuma: 
2013. október 21., hétfő - 14:30

Jövőre már csak olyan hulladékgazdálkodási cég végezheti a közszolgáltatást hazánkban, amely többségi önkormányzati tulajdonban van. Az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében Miskolc közgyűlése megalapította a MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t.

A cél olyan hulladékkezelési társaság létrehozása volt, amelyben Miskolc és vonzáskörzetének szilárd hulladék elhelyezésének és kezelésének korszerűsítésére szolgáló ISPA projekt keretében létrejött konzorcium tagjai a konzorciumi tagsággal arányos mértékben szerezzenek tulajdonrészt. Az így létrehozott társaság megfelel a közbeszerzésről szóló törvényben rögzített feltételnek, mely alapján közbeszerzési eljárás nélkül, a közszolgáltatási feladatok végzésére jogosult.

A most közgyűlés elő kerülő előterjesztés tehát arra tesz javaslatot, hogy a csatlakozni kívánó önkormányzatok számára az üzletrész megosztást végrehajthassa a társaság. Mint az anyagból kiderül, az ötmilliós törzstőkéjű társaságban úgy oszlik meg a tulajdonlás, hogy Miskolcnál marad 3 610 ezer forintos üzletrész, ami 72,2 százalékos, többségi tulajdon jelent. Felsőzsolca 140, Mezőcsát 130, Alsózsolca pedig 110 ezer forint értékű üzletrészt igényelt. Emellett a többi konzorciumi település közös üzletrészek megszerzésében érdekelt, így hármasával, négyesével összesen 9 üzletrészt 100 és 140 ezer forint közötti értékben vásárolnak meg.

Az új társaság a megfelelő engedélyek és erőforrások megléte esetén jogszerű keretek között biztosíthatja Miskolc Térsége Konzorcium területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátását, valamint az ISPA és KEOP pályázati források felhasználásával beszerzett és beszerzendő eszközök működtetését.

(forrás: minap.hu, H. I. – 2013. 10. 21)